A kezdeti lelkesedés azt hozta magával, hogy egy csiszoló és egy köszörűkorongot feldobtam a sarokcsiszolóra, és indulhatott is a móka.

Nagy valószínűséggel utoljára így csak a gyárban festés előtt láthatták a vázat, színtiszta acélig lecsupaszítottam, nem hagyva egy kisujjnyi helyet színesen.

Bonyodalmak persze itt is voltak. A váz azon része, ahova a lábtartó fog majd bemenni, nem adta magát egykönnyen. Történt ugyanis 30 évvel ezelőtt, hogy apu megunván a lábtartó csavargatását, odahegesztette. Az idő dolgozott is bőszen, aminek köszönhetően lehetetlennek tűnt kivenni az odahegesztett vasdarabot. Nem is maradt más lehetőség, mint kifúrni a csövet. 

A folyamatos ösztökélésnek köszönhetően kellőképpen deformálódott a cső és a környezete, ezért vasgittel még rásegítettünk a tökéletes összhatásra.